Így válassz mondatokat!

A Nyelvtanulók mumusai sorozat 1. részében és az Így tanulj szavakat, kifejezéseket című bejegyzésemben már írtam róla, mennyire fontosnak gondolom, hogy az alternatív nyelvtanuló szavak és nyelvtani szabályok magolása helyett mondatokat tanuljon, két legyet ütve egy csapásra: a mondattal nem csak a szó alapjelentése, hanem jelentésárnyalatai is meg tudnak mutatkozni és a nyelvtan is sokkal könnyebben megragad, mivel az agyunk – ha magyarázni nem is, de – képes felismerni a nyelvtan “mintázatait” az inputokban, azaz azokban a mondatokban, melyekkel találkozunk.

Megvan tehát az alapelv: mondatokat KELL tanulni. De hogyan is néz ez ki a gyakorlatban? Honnan jöjjenek a mondatok? Mi alapján kell választani? Én a következő elveket alkalmazom.

Az input fontosságát nem győzöm hangsúlyozni. Olvasni és hallgatni kell a célnyelven, máskülönben nem fog menni. Lomb Kató, poliglott például úgy sajátította el az általa ismert nyelvek többségét, hogy leült egy könyv mellé, és addig firkálta, bújta, ismételte, amíg meg nem ragadt benne a nyelv. Állítólag Kosztolányi Dezső is hasonlóképp tanult meg portugálul. Én nem számolhatok be hasonló sikerekről, néhány nap alatt meguntam ezt a módszert, szerintem a nyelvtanulásban (is) fő a változatosság. De ha már úgyis napi szinten olvasol, hallgatsz (lehet az csak egy néhány mondatos Facebook-post, vagy egy pár perces Youtube-videó), akarva-akaratlanul is mondatokba fogsz ütközni. Biztosan lesznek közöttük, melyeket azonnal megértesz, lesznek olyanok, amelyeket néhányszor újra kell olvasnod, ízeire kell szedned, de végül sikerül megfejteni, mit is jelenthetnek és lesznek persze olyanok is, amelyek jelentéséről lövésed sem lesz. Én valahol a középső és az utolsó kategória között szoktam válogatni. Sokan azt vallják, az az ideális, ha csak egyetlen új ismeretelem (tehát szó, vagy nyelvtani formula) van a tanulandó mondatban. Az ilyenek engem általában nem elégítenek ki, tehát én olyanokat szeretek választani, amelyekben 2-3 új elem is található (ami félig új, tehát pl. a passzív szókincsed része, az mondjuk felet ér a számolásnál).

Számít még ezen kívül a mondat hosszúsága. Ha teljesen kezdő vagy, 2-3 szavas mondatokkal indíts, hiszen így ki is lőtted a kívánt számú új elemet. Ha viszont haladó vagy, 6-8 szavas mondatoknál akkor se válassz hosszabbakat. (Én a franciánál Memrise-on kiválasztottam egy olyan paklit, amelyben hosszú, a szintemet messze meghaladó mondatok voltak, de ez no-typing típusú pakli volt, a felismerés pedig nyilván sokkal könnyebb, mintha nekem kellene leírnom az adott mondatot.) Nyilván soha ne válassz olyan mondatot, melynek egyetlen szavát sem érted.

Fontos szempont még a kötődés. Ha “kontaktolsz” a nyelvvel, újra és újra bele fogsz botlani téged érdeklő témákba. Ez az egyik pont, ahol sok hasznos, érdekes mondatot gyűjthetsz be kis erőfeszítéssel. A másik a viccek, idézetek. Érzelmet váltanak ki, jó érzés, ha egy-egy teljesen általános frázist a saját élethelyzetedre tudsz érvényesíteni, ezért jöhetnek, bármilyen mennyiségben. A harmadik téma az anyanyelviekkel való kommunikáció; sokszor még most is eszembe jut, milyen kifejezést használt évekkel ezelőtt egy-egy helyzetben a német levelezőpartnerem, vagy a helybeliek egy kis osztrák faluban. Ami személyes élmény, amihez kötődni tudsz, az jobban megragad, ezt mindenképp használd ki!

Utolsó lehetőség pedig a saját kis életed feldolgozása: időnként futtasd végig az agyadon, milyen kifejezést használnál angolul az adott helyzetben, vagy hogyan kérnél 20 deka sajtot a boltban németül. Ha sikerrel jártál, akkor veregesd meg a vállad, ha pedig nem, akkor … (nem, a szótárt most felejtsd el!) … keress egy témába vágó mondatot Tatoeba-n és azt tanuld meg – meglesz a kötődés, hiszen az ötlet a saját életedből jött.

Ha hasznosnak találtad a cikket, kutakodj tovább az oldalon, vagy iratkozz fel a hírlevélre, ill. like-old a Facebook-oldalt, hogy ne maradj le a folyamatosan frissülő tartalmakról.

 

 

 

Be First to Comment

    Vélemény, hozzászólás?

    Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

    Ezt ki kell töltened!