A női nyelvhasználat

Régóta kacérkocom a gondolattal, hogy cikket írjak a férfiak és nők nyelvhasználatbeli különbségeiről. Mivel én magam nem vagyok a gendernyelvészet szakértője, ezért Huszár Ágnes, a téma elismert kutatójának, oktatójának írását dolgozom fel.

Régóta él a vélekedés, hogy mi, nők, sokkal erősebbek vagyunk a nyelvhasználat területén, többet tudunk beszélni, és könnyebben is fejezzük ki magunkat. Ez a közhiedelem részben tudományosan bizonyítást is nyert, hiszen a nők jobbnak bizonyultak számos nyelvi feladatban, mint a szótalálás (pl. tárgyak megnevezése képek alapján), olvasásértés, esszéírás, anagrammakészítés, de jobb a verbális memóriájuk is (pl. szóbeli utasítás alapján elvégezni egy feladatot). Hogy teljes legyen a kép, azt is meg kell azonban említeni, hogy számos olyan nyelvi készséget találtak a kutatások során, melyben a nők nem bizonyultak jobbnak a férfiaknál.

A nők és férfiak közti nyelvhasználati különbség első körben a hangmagasságban mutatkozik meg, ez viszont  nyelvenként ez nagyon változó lehet. Míg a magyar nők alaphangja átlagosan 184 Hz, a férfiaké pedig 103 Hz, addig ez az érték a spanyol hölgyeknél 230 Hz, az uraknál pedig 130 Hz, ami tehát jelentősen magasabb a mi hangmagasságunknál. A nyelvtanulás vonatkozásában a hangmagasságról a következő érdekességet említi Huszár Ágnes:

Egy idegen nyelvvel való találkozás során a nyelvtanuló egyenesen rákényszerül arra, hogy megközelítse az adott nyelvet anyanyelvként beszélők szokásos alaphangmagasságát.

A nők gyorsabban és dallamosabban beszélnek a férfiaknál, megfigyelhető jelenség viszont, hogy a gazdasági, politikai területen sikeres hölgyek igyekeznek mind tempójában, mind intonációs sémájában megközelíteni a férfiak beszédét, azaz lassabban és monotonabban kezdenek beszélni. A médiában azonban napjainkig a férfiak dominálnak politikai, gazdasági műsorok vezetőiként.

A szóhasználatban az 1940-es években végzett vizsgálatokban jelentős különbség mutatkozott a trágár kifejezések használatában (természetesen a nők sokkal kevesebbszer használták ezeket), viszont napjainkra ez a különbség egyre inkább eltűnni látszik.

A gendernyelvészetben az 1980-as évek óta kiemelten foglalkoznak a vegyes férfi-női csoportokban történő beszélgetések elemzésével. Több tanulmány összegező elemzéséből az alábbi tanulságokat vonták le:

  • a nők kevesebbet beszélnek, mint a férfiak,
  • a nőket gyakrabban félbeszakítják a férfiak,
  • a nők ritkábban határozzák meg a beszélgetés (rész)témáját,
  • a nők gyakrabban beszélnek egyes szám első személyben, a férfiak többet használják az általános alany valamely grammatikai formáját.

Férjek és feleségek beszélgetéseinek vizsgálata során arra jutottak, hogy a beszélgetéseket többnyire a férfiak uralják, a nők több témát vetnek ugyan fel, de ezek jó részére a férfiak nem reagálnak, viszont a nők sokkal több egyetértő megnyilvánulással (igen, persze, bólogatás, stb.) járulnak hozzá a beszélgetés folytatásához. Tudományos viták elemzése során azt találták, hogy csupán a hozzászólások 30%-a származott nőktől, és ezek a hozzászólások átlagosan rövidebbek is voltak, tehát ezen a területen is férfi dominancia érvényesül. A férfiak sokkal gyakrabban szakítják félbe a nők mondandóját, egy kutatás szerint az összes közbevágás 96%-át férfiak követik el nők rovására!

Vannak, akik a férfiak és a nők mindennapi kommunikációjának legfőbb különbségét abban látják, hogy miért kezdenek el beszélgetni, mit gondolnak annak céljáról, értelméről. Sokan úgy vélik, hogy a nők a beszélgetést elsősorban kapcsolatépítés céljából kezdeményezik, míg a férfiak a problémák közös megoldása érdekében. Barátnői csoportokban megfigyelhető egyfajta „rituális panaszkodás”, mindenki elmondja a saját gondját-baját. A beszélgetés megnyugtat, mert szolidaritást sugall: „nem vagyok egyedül”. Férficsoportokban ezzel szemben rituális dicsekvés figyelhető meg: a sportban, üzleti életben vagy egyéb téren elért sikerek újraélése. Bár a két esetben az eszközök eltérőek, a cél – a csoporttag önértékelésének, elfogadottságának megnyugtató visszajelzése – hasonló lehet.

Mind az angol, mind a német, mind a magyar nyelv szókincsének vizsgálata a férfiak dominanciájára mutat rá, valamint a negatív kifejezések között több az olyan, amit nőkre használnak (lotyó, trampli, tehén), és korunk humorának is gyakrabban képzik a nők a tárgyát (szőke nő, női sofőr, anyós), mint férfiak. Bár a foglalkozások, beosztások megnevezései a magyar nyelvben alapvetően semlegesek, mégis kimutatták, hogy még ezek a szavak is nemekre vonatkozó jelentéstartalmat hordoznak: a magas presztízsűek – igazgató, ügyvéd, képviselő – férfit, az alacsony presztízsűek – eladó, kiszolgáló, ápoló – nőt idéznek fel. Speciális helyzet a magyar nyelvben, hogy csak bizonyos foglalkozásneveknek alakult ki női változata is (pl. tanárnő, ügyvédnő, doktornő), és a mindennapokból is hiányoznak a két nem egyenlő formájú megszólítását lehetővé tevő formák, így például Kis Lászlót szólíthatjuk Kis úrnak, Kisné Nagy Évát viszont nem szólíthatjuk sem Kisnének (udvariatlan), sem Évának (túlzottan bizalmaskodó), viszont az “úr” kifejezés párjaként funkcionáló “asszony” az ilyesféle helyzetekben szintén nem alkalmazható.

Remélem, elnyerte a tetszésedet ez a kissé offtopic írás, a jövőben persze továbbra is főleg nyelvtanulással kapcsolatos cikkekkel találkozhatsz itt, a blogon. Addig is, like-old az Alternatív nyelvtanulás oldalt Facebookon, vagy iratkozz fel a hírlevélre, hogy Te se maradj le a folyamatosan frissülő tartalmakról!

 
 

 

 

Be First to Comment

    Vélemény, hozzászólás?

    Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

    Ezt ki kell töltened!